A babánk elvesztése után nagyon sok természetfilmet néztem meg. Ez nyújtott vigasztalást az adventi időszakban. Minél több ilyen filmet néztem meg, annál inkább megértettem, hogy a veszteségem a természet része. Fájdalmas történés, de nem a szülők hibája. Az utódot vesztett állatok következő év tavaszán új utódoknak örülhettek. A katasztrófa sújtotta területeken újra kisarjadtak a növények. Az élet megújul, élni akar, ez a törvény, amely magasabb rendű az emberi léptéknél. A fájdalom enyhültével jobban meg tudtam becsülni a mindennapi örömöket, amelyek mellett oly sokszor mentem el a rohanásban.
Hogyan változunk a gyászban? Mire látunk rá? Mennyire látjuk meg a valódi törvényt?
