„…ha el nem múlna, ami rossz, hogyan gyühetne, ami jó?”
Fekete István
Amikor elveszítjük szerettünket, nem tudjuk remélni sem, hogy valaha jobb lesz. Lassacskán, ahogy enyhül a gyász szorítása, fellélegzünk.
A veszteség pillanatában talán jól összeveszünk Istennel. Miért én? Miért hagytad? Miért vetted el?
Milyen sok vihart láttunk már életünk során, ahol fákat csavart ki a szél, településeket öntött el a víz, nem volt menekvés, olyan gyorsan történt minden. A vihar után viszont minden elcsendesedett és az élet lassanként megújult formában tért vissza.
Azt kérdezzük a veszteség pillanatában: szeret minket az Isten? Szerette a gyermeket, akit elvett? Tegyük fel másképp a kérdést: vajon Isten azért vette magához a babánkat, hogy megvédje a reá váró szenvedésektől? Megvédjen minket is attól, amit talán még a gyásznál is nehezebben viselnénk?
A babánk elvesztése után sokan osztották meg velünk történetüket az ő veszteségeikről és a szivárványbabáikról. Ne adjuk fel! Mária és József sem adták fel, pedig hány helyen utasították el őket, amikor szállást kértek a mindenórás kismamának. Jézus élete viszontagságok között indult és a felnőtt Jézus élete sem volt könnyű. Isten áldása legyen rajtunk és hozza el az ünnep a békét, a reményt számunkra.
Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!
