Hajnali imádság órája az 1000 Éves Templomban
Amint a nap a hegyeink fölé emelkedik és a fény szó szerint elönti az 1000 éves templomot, a mi szívünket is betölti Isten Lelke, hogy …
Amint a nap a hegyeink fölé emelkedik és a fény szó szerint elönti az 1000 éves templomot, a mi szívünket is betölti Isten Lelke, hogy …
Ez a varázslatos hely minden pillanatban meglep bennünket valamivel. Most épp egy lágy tavaszvégi eső teremtett olyan különleges atmoszférát, amit mindenképpen szerettünk volna megosztani Veletek. …
Kedves Látogatóink! Örömmel adjuk hírül, hogy a pünkösdi időszakban kiterjesztjük nyitvatartásunkat. A rendes szombati műemlékbemutatás, amely 10-16 óráig tart, pünkösd vasárnapján kiegészül egy 11-16 óráig …
Csodálatosan sikerült a “Madarak Napja” című rendezvényünk, mellyel a Madarak és Fák napját, a Vándormadarak napját, valamint a Múzeumok Nemzetközi Napját ünnepeltük! A Résztvevők sok …
Az 1000 Éves Templom vévgre kinyithat a látogatók előtt! A lelkiségi programokra még kicsit várni kell, de a vezetett műemléki bemutatás már szombattól elérhető lesz. …
Sajnos idén nem ünnepelhetjük nyilvános istentisztelet keretében a feltámadást. Bízunk benne, hogy most utoljára kell így cselekednünk.
Véget értek a prépostsági romok környezetének és az altemplomnak karbantartási munkálatai. Új kerítést kapott a terület, új zárakat az épület, mosdó is kihelyezésre került és …
Sajnos jelenleg nem fogadhatunk látogatókat, ám bármilyen sürgős esetben keressetek bennünket bátran, bármely elérhetőségünkön. Köszönjük türelmeteket! Isten óvjon Mindnyájatokat!
Már alig várjuk a napot, amikor ismét feltárulnak az 1000 esztendős épület kapui! Azon a napon ismét kerekebb lesz ez a gyönyörű világ… 🙂